Az egész ünnepség egy templom oldalsó részében volt megtartva. Olyan fél7 körül érkeztünk meg, 4en jöttünk magyarok, bennem ugyan volt egy kisebb fenntartás, hogy miként fognak minket fogadni a skótok egy skót ünnepségem, azonban a félelmem hamar elszállt. A másik magyar pár, akivel mentünk ismerték Kate-et korábbról. Kateről azt kell tudni, hogy egy 70 körüli, igen életvidám nénike. Látszott rajta, hogy nagyon örült nekünk, be is mutatott barátnőjének, Joannak. Később mellettük ültünk az estén.
A teremben 3 hosszú asztal volt felállítva, mi a középső asztal közepén foglaltunk helyet. Kate rögtön szólt is a közösség lelkészének, hogy külföldi vendégek is vannak, aki hamarosan meg is jelent asztalunknál, hogy üdvözöljön minket. Kb 100 ember vett részt az eseményen, voltak 4 évestől a 70-ig mindenki, vegyes társaság volt, mindenki szépen kiöltözve. Többen tradícionális skót öltözetben, ami még ünnepélyesebbé tette az estét.
Hamarosan megkértek embereket, hogy segítsenek kihordani a konyhából a leveseket, és döbbenetünkre rögtön vagy 10-15 ember felpattant, hogy megkaphassuk a "Cock a Leekie" névre hallgató levesünket. Ez csirkéből, és hagymából készült, eléggé hasonlított a magyar húslevesre, és jól meg is volt fűszerezve, szóval igazán finom volt. Önkéntesek vitték vissza a tényérokat, és önkéntesek hozták ki a főfogást, ami az egyik skót nemzeti étel, a Haggis volt. Mielőtt kiosztották volna, megáldották az ételt. Körbevitték a teremben egy tálon, miközben egy skót dudás játszott. Majd egy fiatal nő a Haggis ízéről és illatáról mondott egy skót verset. Persze már csorgott a nyálunk, hogy mi is ehessünk.
 |
| Haggis |
A Haggis nagyon hasonlít a magyar májas hurkára. Joan azt mondta, hogy jobb ha nem tudjuk, mi van benne...de egy idős nénike elkotyogta, hogy vesétől kezdve, máj és egyéb belsőségek vannak benne, dehát iszonyatosan finom volt. Kaptunk krumplipürét is hozzá, meg karalébé és répapürét, hát hmmm... nyammi nagyon jó volt. A fél asztal azt leste, hogy vajon ízlik e nekünk a Haggis, és utána kérdezgették is. De mivel semmit nem hagytunk a tányéron, ez elég nyilvánvaló volt. A húst... vagyis ugye ami a Haggisba kell, a helyi hentes szolgáltatta, és mindenki azt mondta nekünk, hogy az ott a legjobb hentes a környéken... mint kiderült, van egy boltjuk itt Stonehavenben is (az előző bejegyzésben erről már írt Zoli is), már alig várom hogy kipróbáljuk.
Közben megtudtam Joanról, hogy élt néhány évet Omanban és Dubaiban is, ahol arab gyerekeket tanított, így megtanult egy kicsit arabul is. Sajnos elhagyta a férje és hazajött, most nem messze Aberdeentől tanít egy általános iskolában, és emellett minden második hétvégén elvisz egy kisgyereket moziba, színházba, mert a szülei nem engedhetik meg maguknak. Úgy hívják ezt itt, hogy " Befriend a child", és ennek a mozgalomnak a támogatására gyűjtöttek az estén (kb. £400 jött össze). Nagyon jó dolognak találom, de mondta, hogy Magyarországon ilyen nincs, és ezen le is döbbent egy kicsit. Igen, itt ugyanis az számít szegény gyereknek, akinek nincs X-box-a. Otthon nem is lehetne ezt megvalósítani igazából, mert annyi a szegény gyerek. Ezt nem is mondtam Joannak, hogy még a fűtés sincs mindig biztosítva az iskolákban.
Sok érdekességet tudtunk meg Joantól, és Kate-től, pl. nekem újdonság volt, hogy 2 skót zászló van.
Az egyik, a kék zászló fehér kereszttel, ez a jobban ismert, és része a brit zászlónak is (ez is újdonság volt nekem) és egy sárga, amiben egy oroszlán van.
Azt is megtudtam, hogy a skótok nem szeretik ha leskótszoknyázzák a skót szoknyát, hiszen az nem is szoknya, hanem egy "coat" vagyis inkább felöltő vagy kabát.
Desszertnek egy pudinkgféleséget kaptunk, ami annyira nem ízlett az embereknek... majd jöttek a versek. Vagyis inkább a felszólalók, akik vicces történeteket meséltek skótul. Ezt mi nemigazán értettük, de a többiek rettenetesen jókat vidultak, az biztos. Mondjuk addigra már a kiosztott skót whiskey-k és borok is megtették hatásukat. Majd versek következtek, végül kávét és teát osztottak.
Joan még mesélt a helyi papról is, hogy a pap igazából meleg. Ennek ellenére ott volt 2 gyereke, a volt felesége, aki teljesen elfogadta a történteket és a pap jelenlegi partnere. Ez kissé ledöbbentett megint, mondtam is hogy ilyen otthon nem történhetne meg, majd megbeszéltük, hogy igazából az a fontos, hogy jó közösségteremtő ereje van, jó humora és szeretik nagyon az emberek.
Ezután következett a tánc... amire először nemigazán voltam vevő, meg nem is tudtuk a tánclépéseket. Azonban mindneki szépen gyorsan segített összerámolni a cuccokat. Lerámoltuk a poharakat és tányérokat, a férfiak pedig elrámolták az asztalokat, majd elhúzták a szinpadi függönyt, ahol a kis együttes hamar rá is zendített és kezdődött a tánc. Zoli berángatott, nem volt mese. A skót tánc kissé hasonlít az ír táncra... ahogy Szilvi mondta, amit a Titanicban táncoltak a fedélközben, és nagyon jó, ritmusos, hamar megtanulható volt.
Sajnos azonban indulnunk kellett haza, mert ment az utolsó buszunk, így fél 12kor elvitt minket Szilvi férje a buszmegállóba, és éppenhogy elkaptuk a buszunkat.
Úton hazafelé láttuk végre a szombat-esti lázat Aberdeenben, sok-sok szórakozóhellyel, fiatallal. Aggódtam is kissé, hogy milyen társaság lesz a buszon, de teljesen rendben volt minden. Az emberek beszélgettek egymással a buszon...mármint teljesen ismeretlen emberek is, mi meg szépen magyarul beszélgettünk Zolival, és most először valaki megkérdezte tőlünk, hogy mégis honnan valósiak vagyunk, mert hallgatott mnket és nem tudta kitalálni. Mondtam, hogy magyarok, és hogy általában lengyelnek néznek itt minket. (Mert állítólag sok itt a lengyel, de én még eggyel sem találkoztam.) De mondta, hogy nem hasonlít a nyelvünk a lengyelre, és megkért, hogy győzzem meg 2 mondatban, hogy miért menjen Budapestre. Hát megpróbáltam, de azt hiszem sose tudom meg sikerült-e, ugyanis a következő buszmegállónál leszállt.
Hamarosan aztán mi is... nem kellett sokáig altatni minket. :)
Ui.: A fényképeket itt tudjátok megnézni!
Kata
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése